Orvosi eset

Szépen lassan leépítettelek magamban, napról napra egyre mélyebbre tettelek szívem csücskéből a kislábujjam bőrszövetébe, ahol a felesleges dolgokat tárolom. Múlt kedden tüsszentettem egyet és te bekerültél a véráramomba, visszaszivárogtál a zsebes billenytűimmel mit sem törődve egészen a szívem legféltettebb csücskébe, kilökve mindenkit, aki a távozásod óta azt bérelte. Rohantam az orvoshoz segítségért, szedjen ki, de sem az ultrahang, sem a röntgen nem mutatott ki téged. Örökre belém ivódtál.

Reklámok

Nézd

Nézd a csigát, milyen lassan halad, a hangya is lehagyja, elfut mellette, mint felettem az idő és megint egy évvel többet mutat a naptár, egy számmal nagyobb gyertya van a tortán, direkt nem mondom, hogy eggyel több, mert ha egyesével rakná rá a cukrász a boltban, akkor nagyobbat kéne sütnie minden évben, de a kezei már így se bírják úgy, mint régen. Lassan halad a csiga, néha esők áztatják, olyankor bebújik a házába és csak akkor jön elő, ha vázát a nap sugarai csiklandozzák és játszani hívják. Meg soha nem áll, legfejjebb csak megpihen, a céljáért küzd rendületlen, hogy új otthonra találjon. És ha egyszer azt megleli, új célokat tűz ki maga elé és addig megy nyálkás csíkot húzva maga után, amíg el nem éri őket.

Test-térképed

Mosolyodként az arcodra fagynék szívesen egy meleg nyári este és ott maradnék örökre, ha lehetne. Aztán testedben tovább vándorolnék a zegzugos helyeken, kezdeném a szád melletti nevetőgödrökben. Ott laknék egy hétig csak bennük felváltva, azután pedig átnyargalnék a hátadra. Gerinced vonalán minden nap versenyt futnék a zuhanyrózsából kiömlő vízcseppekkel, izmaid árnyékában aki nyer, az rejtőzhetne el. Ellátogatnék a kislábujjad körméhez, ahol látnám, hogy ő minden bútorsarkot elsőnek megérez. Csak miután adtam rá gyógypuszit indulnék vissza, a bokádon megpihenve érezném, hogy ereidben az oxigén tiszta. Útközben beugornék a vénád egy zsebes billetyűjébe, onnan figyelném hogyan ömlik a véred bele a nagy gyűjtőérbe. A monotonitásnak hála ezt hamar megunnám, lépteim sietősre venném, nincs sok időm ám. Egy pillanat alatt ott teremnék szemedben, és csak benne élnék egész hátralévő életemben.

Igaz-hamis

Egyre ritkábban gondollak bele hétköznapi helyzetekbe.

Valamelyik nap a kisboltban már nem a te mosolyodat láttam az eladóéban. Aztán a hentesnél észre sem vettem, hogy ugyanolyan fülbevalója van, mint amit neked vettem. Ebéd után a parkban találtam egy négy levelűt a fűben, eszembe se jutott , hogy préseled őket a kedvenc könyvedben. Hazafelé az aluljáróban gitározó srác kacsintása sem emlékeztetett senki másra, főleg nem rád. Csak hagytam, hogy történjenek a dolgok és mosolyogva hallgattam fülhallgatóval egész nap a kedvenc zenéidet.

Költözés

Hallgatom a csönded.
Csak a fejedben összekuszált gondolatok kiabálnak rám, hogy hagyjalak békén, neked nincs szükséged senki másra magadon kívül.
Kihallom, hogy sétálni volna kedved.
Felkapom a dzsekid és a kezedbe nyomom, a lépcsőházba érve látom, hogy az idős özvegy megint kint ül.
Kettőt köp balra, majd ránk szórja az átkát.
Fél pár zokniban van, sosem találja a párját.
Érzem, hogy megszánod.
Egy pillanat alatt kibújtatom jobb lábamat a cipőmből és lehúzom róla a pamut ruhadarabot, leguggolok mellé és feladom rá a legpuhább kötött anyagot.
Csillogó szemébe felnézve látom az összes galaxist, meg hogy irigyli szerelmünket, azt is.
Ez a gesztus kellett-gondolod végig magadban, még mindig hallom min agyalsz, így csak mosolygok a sarokban.
Odajössz hozzám és megfogod a kezem, ezután minden újra a régi lesz-mondod-,csak egy teljesen más helyen.

Tanulópénz

Az arcodról tegnap éjjel azt olvastam le, hogy nem jönnél már velem a világ végére.

Nincs többé átok a fekete macskán, nem csak a fehér csíkra lépek a zebrán.
Ezek a dolgok elvesztették értelmüket ennyi idő után és nem zöldebbek a fák.
Sőt.
Egészen szürke lett minden és köd úszik a ligetben. Most azt tanulom, hogy kell boldognak lenni egyedül.

Változás

Fogadd meg ma elalvás előtt, hogy holnap nem leszel babonás. Ezt a fal felé nézve tedd, a tükröt kerüld, az éjfélkor ott maradt szellemed tegnap is jót derült azon, amilyen undorral néztél végig magadon. A fekete macskádat állítsd a sarokba, amiért reggel elfutott előtted jobból a bal oldali bokorba, és emiatt te elkéstél a munkából. Mi van még lássuk csak, hazafelé nem fogtad meg a gomblyukad, mikor hallottad, hogy egy kutya ugat, a kéményseprőre. Ezt orvosolni csak úgy tudod, ha köpsz hármat a cserép alá, szaladj tehát, keresd a létrát a garázsban, s ha megvan, iramodj a tetőre, ott nincs más hátra, mint előre, kopogj kettőt arra a cserépre, természetesen szemben a kéménnyel. Ha ezek megvannak, csak mormolj el három mi atyánkot és reménykedj, hátha reggelre szebbnek látod ezt a világot.

Kétszázhúsz

Több volt ez egy jobbrahúzlak-nál, emlékszel, mikor megtudtad, hogy nagyon beteg vagyok és

éjszakákon át ültél az ágyamnál? Pedig utálod a kórházakat, mióta gyerekkorodban a karodra szorult egy lakat, nem jött le szappannal, a haverok csak röhögtek, az orvosok lenéztek-bolond vagy, mondta anyád is. Te mégis ott voltál velem, a vizitek alatt, és mikor a nővérke infúziót cserélt nekem, te csak fogtad a kezem, el nem mozdultál. Egyik este beszöktél mellém az ágyba, mert azt kértem, nem volt már világos sehol sem, csak a folyosó neonfényei törtek át szűrt fényként az ajtó kulcslyukán. Nem tudtam aludni, úgyhogy kérdeztem, tudnál-e segíteni nekem bárányokat számolni. Kétszázhúszig jutottunk, mikor elaludtam a mellkasodon pihenve, nem félve semmitől, mert te ott voltál elvégre. Hajnalban aztán kimentél egy pohár vízért, legalábbis én ezt hittem, de a visszhang a doktor érces hangját hozta a fülembe legszebben. Mikor visszatértél, azt hitted, hogy alszok, ezért úgy döntöttél, hogy mosolyogva nézel engem, ahogy lélegzem, még hosszú perceken át. Csakis jó hírt kaphattál.

Szívpalota

Fél éve megpróbáltam becsekkolni a szíved hotelébe, pontban délben, mi kint álltunk a téren, napsütéses szép időben, te épp belevesztél a tekintetembe. Kihasználva ezt az alkalmat, a recepción csengettem egyet, jött egy öltönyös suhanc, kérdezte csomagom van-e,

hogy biztosan felvegyenek, mondtam volna, hogy nincs, de nincs annyi kincs, amiért ilyet hazudnék. Rengeteg van-feleltem végül szomorúan, mire a szemei rám vetődtek csillogóan, mint az alufólia, mikor összegyűröd és kiteszed a nap sugaraira.
Ez remek! Lelkesedett és megragadta a kezem, körbevezetett ezen a holtelnak nevezett gyönyörű helyen.
Minden sarkot megmutatott, ami csak ott bent volt, az állandó vendégek szobáit és azét is, aki régen kiköltözött már, de a cuccait még otthagyta-valakire még vár-gondoltam magamban.
A márvány folyosón sétálva tökéletesnek tűnt minden, aztán a recepciós megtorpant, azt mondta folytassam egyedül az utat innen. Kiléptem a kertbe, körbenézve láttam, hogy a fák levelei zöldesen ragyogtak, a madárkák pedig a tó partján napoztak. A rózsák sárga szirmai a magasba nyújtózva szívták magukba a színt, megszagoltam őket és rögtön elfeledtem minden kínt, mi addig gyötört. Nem is lehet leírni azt a gyönyört, ami ott volt, ragyogott az égbolt, búgtak a szerelmes galambok. Cipőmet valahol a lépcsőn leraktam, úgyhogy hagytam, hogy a nedves fű a talpamat csiklandozza. Annyira puha volt a pázsit, hogy lefeküdtem, a felettem húzódó ágakra hunyorogva néztem. Mikor újra kinyitottam a szemem, te ott álltál velem szemben, és engem néztél, a téren voltunk még mindig. Csomagjaim már sehol, és te tudtad mi történt abban a pillanatban.

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑